"Megpróbálom"

Kedves Olvasóim!

 Az előző cikkemben, az "Az a baj, hogy..." kifogásokról, és hazugságokról írtam. Nagy kedvenc lett a statisztikák, és a visszajelzések alapján. Örülök neki, hogy tudtam segíteni. :)

 A másik hasonló, számomra fontos gondolat, amiről korábbi cikkekben már tettem említést, de külön cikket nem szenteltem neki, az "megpróbálom" témakör.
 Más szavakkal is leírva: próbálgatom, csinálgatom, agyalgatok, tanulgatom, gyakorolgatom, próbálkozok...stb...

Mit is jelentenek ezek a kifejezések?

Abban a pillanatban, amikor kimondod, hogy "megpróbálom", máris felmentetted magad arra az esetre, ha nem sikerülne az, amit "megpróbálsz". Tehát, még nem csináltál semmit, de máris mentegetőzöl, persze nem szó szerint (még), hogy nem Te vagy a hibás, hogy nem sikerült, mert hiszen Te "meg fogod próbálni". Azok, akik rendszeresen használják ezeket a szavakat, rendszerint az én fejemben egy olyan csoporthoz tartoznak, akiket úgy neveztem el, hogy a "Nagy Mentegetőzők klubja".

 Mivel az agyad nagyon jól tudja, hogy máris fel van mentve a "felelősség" alól, ha nem sikerül amit "megpróbál", nincs rászorítva, hogy olyan utasításokat adjon a testnek, hogy 110%-ot adjon bele abba, amit csinál. Ebből mi következik?

AZ, HOGY NEM FOG SIKERÜLNI AMIT "MEGPRÓBÁLSZ"!!!!!!

Ha mégis sikerülne, akkor ahhoz Neked kevésbé van közöd, mint a "szerencsének". "De az én szótáramban nincsen olyan szó, hogy szerencse." egyszóval, ha mégis sikerül, akkor örülj neki, de ha legközelebb is csak "megpróbálod" akkor valószínű, hogy nem fog sikerülni.

 Amikor az ember nagyon akar valamit, és azért MINDENT megtesz, akkor az SIKERÜLNI FOG! De, csak akkor, ha tényleg MINDENT megtesz, amit tud, és amit kell. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen! Akik csak hibáztatják folyamatosan a környezetüket, a saját sikertelenségükért, jó lenne, ha magukba néznének, és egy kis önkritikát gyakorolnának. Ma, ezt egész Magyarország megtehetné, természetesen tisztelet a kevés kivételnek, akik nagyon erősítik a szabályt.

 Ha végre nem csak próbálkoznánk, csinálgatnánk, meg agyalgatnánk, és utána nem magyaráznánk meg egy laza "Az a baj, hogy..."-al, akkor lehet, hangsúlyozom lehet, hogy kicsit MÁS lenne a hangulat, és talán ez az ország is.
"Kicsit" ... "Talán" ... "Más"...

Teszteld a szavaim igazát magadon, kedves Olvasóm! Számold össze, hogy hányszor mondod, és mi mindenre mondod, hogy "Hát jó, megpróbálom", vagy "Hát igen, próbálgattam, de..." stb... Aztán nézd meg, az eredményed. Mennyi sikerült? Mennyi nem, és mennyinek neki sem kezdtél?
Majd ezután, használtad e, az "Az a baj, hogy..." mondatokat, magyarázat gyanánt?

Lehet, hogy észre sem veszed, hogy így csinálod nap, mint nap, mint nap, mint nap....

"Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!" (Yoda, Star Wars V.) :)

 Ha tudatosan odafigyelsz magadra, és arra, hogy mit beszélsz, azzal elérheted, hogy nem egy média által beprogramozott birka leszel, mert egy idő után zavarni fog a kereskedelmi médiából rád ömlő, borzalom (nem káromkodok) és nem fogod nézni. Tudatossá válsz, minden téren, és átveszed az irányítást az életed felett. Nem az időjárás, és a "Híradó" lesz a nap fény pontja, és még lehetne ezt fokozni, de azt egy következő cikkre tartogatom.

Remélem tudtam segíteni!

További szép napot!

Boby

"Az a baj, hogy..."

Kedves Olvasóim!

 Olyan régen szeretném már ezt leírni, hogy most, hogy végre összeállt bennem a teljes mondanivaló, hatalmas lelkesedéssel állok neki és osztom meg Veletek ezt a gondolatomat.

 Aki ismer, azt tudja, hogy nem szeretem a kifogásokat. Nos!

 "Az a baj, hogy..."

Miért is adtam ezt a címet a cikkemnek? Mert ez a pár szó, amivel mi, magyarok, előszeretettel kezdünk mondatot, és beszélgetéseket. Az a mondat, ami így kezdődik, egy kifogást (hazugságot) fog megfogalmazni. Pár példa:
- Az a baj, hogy nincs időm sajnos elmenni a koncertedre.
- Az a baj, hogy túl messze van...
- Az a baj, hogy túl sokba kerül...
- Az a baj, hogy túl nehéz volt, és nem tudtam megtanulni...

STB...
Nos... Lássuk másképpen!
- Ha érdekelne annyira a zenéd, vagy Te, akkor elmennék, de van számomra fontosabb dolog...
- Ha annyira akarnék oda menni, akkor nem érdekelne a távolság...
- Ha az életem múlna rajta, nem sajnálnám a pénzt rá...
- Ha érdekelne, megtanultam volna...
STB..

 Valahogy így tudnám átfogalmazni, a hazug kifogásokat, a fájdalmas igazságra, amit nem mondunk ki. De miért is nem? Mert nem akarjuk a másikat megbántani? Engem sokkal jobban meg lehet bántani azzal, ha a szemembe hazudnak, mintha megtisztelnek az igazsággal. Persze minden ember másként kezeli a konfliktusait. Azonban mára, megfigyelésem szerint, mindenki hazudik a másiknak, és a másik fél eltekint tőle, mert tudja, hogy ő is hazudni fog legközelebb, és akkor majd neki is elnézik. Mindenki tudja, hogy ez megy, de már annyira beépült a köztudatba ez a kommunikáció, hogy mára teljesen elfogadott lett.
 A kifogás általában nem más, mint egy félelem miatt mondott hazug, hárítás, de az "Az a baj..." esetében, ez a hazugság legtöbbször, lustaságból jön.

 Ennek azonban súlyos következményei vannak!
Ha az emberbe beleivódik, és a vérévé válik valami annyira, hogy már észre sem veszi, hogy csinálja, akkor az, az egész életére hatással van. Annyira, hogy saját magának is hazudik, és kifogásokkal intézi el a megoldandó problémákat.  Ha lusta vagyok megcsinálni valamit, ami Nekem lenne fontos, akkor a gondolat sebességével találok ki egy kifogást a lustaságomra, és ezzel nyugtatom magam. Pl. gyakorolni kéne a harmonikán, de lusta vagyok, akkor kitalálom magamnak, hogy "az a baj, hogy most nem vagyok ráhangolódva, vagy fáj a kezem, vagy stb... és máris nem gyakorlok.
 Ez sokkal súlyosabb esetekben, az életünk folyására is negatív hatással lesz.

 Nem vagyunk megelégedve az életünkkel. Nem szeretjük a munkánkat. Nem szeretjük, az autónkat. Nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, DE, mégsem változtatunk!!!! Nem váltunk munkahelyet, mert lusták vagyunk változtatni, hiszen szar, meg utálom, de legalább van... Nem cseréljük le az az autót, mert azzal is foglalkozni kéne, és még pénzünk sincs hozzá... Miért is nincs pénzünk rá? Mert a "de legalább van" munkahelyünkön, rosszul keresünk...???? Mégsem változtatunk!!!! MIÉRT NEM?????!!!! Ezen érdemes elgondolkodni, én is azt teszem!!!! Viszont a túl sok gondolkodás, a cselekvés halála...

 Mindenki mást hibáztatunk a saját problémáink miatt, ahelyett, hogy a kezünkbe vennénk a saját életünket!!! Ha mi nem tesszük, akkor ki??? A saját döntéseinkért Nekünk kell vállalni a felelősséget!
Ha kifogásaink vannak, megoldások helyett, az is a mi döntésünk, amiknek következményei lesznek.
Aki nyavalyog, de nem változtat, annak nem fáj még eléggé!

 Az a baj, hogy nem érdekelnek a kifogások!!! 

Remélem sokaknak tudtam segíteni. Ha most az fogalmazódik meg benned, hogy mit osztom az észt, és nézzek magamba, teljesen igazad van, ezt is teszem, de ettől Neked nem lesz jobb, és valószínű, hogy betalált a mondandóm, és kicsit fáj az igazság...  Az igazsággal szembe nézni, egyszer kell, és akkor nagyon fáj! DE, csak egyszer fáj! Ha nem nézel szembe vele, akkor viszont folyamatosan...

Köszönöm a figyelmet!

Szép napot mindenkinek!



Boby

Szórakozás, vagy életmód?

Kedves Olvasóim!

 Régen írtam, mert gyűjtöttem magamban az infókat, benyomásokat, és hagytam, hogy ezek egy új cikkre való lökést és témát adjanak. Sok ilyen cikk van a fejemben, sok témában, de most egy táncházas cikk megírására érzek kellő indíttatást.

 Ahogy a címben is írtam, a táncház, a néptánc, és a népzene funkciójáról elmélkednék most pár sorban.

ÁLTALÁNOSÍTANI FOGOK!

Sokaknak a táncház, egy szórakozási forma, egy kikapcsolódás, a hétköznapi szürkeségből való kiszakadásra való lehetőség. Ezzel szemben, vannak akiknek már életformává vált. Mi is a különbség?

 Akiknek ez egy szórakozási forma, azok vagy rendszeresen, vagy kisebb kihagyásokkal járnak táncházba, és soha nem lesznek PROFI táncosok, viszont akár 20-30 évig is ugyan azzal a lelkesedéssel fognak nekiállni táncolni, vagy  táncot tanulni, mint amikor megismerkedtek vele. Biztos, hogy nem fognak viseletbe beöltözve járni-kelni az utcán, mutatva,. hogy Ő bizony, képvisel most valamit, és erre büszke. Ő magában képvisel, és büszke... Talán elmennek egy "amatőr" táncegyüttesbe táncolni. Teszik ezt azért, hogy még több dialektust, és azokat amiket már ismernek, jobban megtanulják táncolni, és ezzel élvezni azokat az alkalmakat, amikor a párjukkal ezeket élő zenére eltáncolhatják. Persze lehetne még mélyebbre menni, és típusokra bontani ezt a kategóriát, de most ezt nem teszem...

 Akiknek a táncház, már életforma lett, azok már nem biztos, hogy a népi kultúra szépségéért járnak táncházba. Nem biztos, hogy a párjával tett pár tánclépés öröméért megy le egy klubba. Itt, már egész más motiváció mozgatja az embert a háttérből. A megszokás, ami miatt, már rosszul érzi magát az ilyen ember, ha nem megy el egy buliba. Ezek az emberek a legtöbb buliban ott vannak. Mindig alkoholt fogyasztanak. Nem mindig állnak föl táncolni, vagy ha zenészről van szó, akkor nem mindig veszi elő a hangszert, sőt nem is mindig viszi magával. A társasága, hasonló emberekből áll. Nem ítélem el őket, mert a kísértés nagy, én is éreztem sokszor, hogy ha most ebbe, meg abba a buliba nem megyek el, akkor lemaradok valami fontosról... Nem maradtam le semmiről, legfeljebb spóroltam pár ezer forintot, és pár ezer agysejtet. Nagyon vékony a határ amikor életmóddá válik a táncház, és ennek a legrosszabb értelmében. Folk kocsmáról, folk kocsmára járni, hétről-hétre, egy megszokott PROGRAM szerint. Mint egy gép... Nem is gondolkodik rajta, hogy hova vezet ez az út, mert csak a programját követi, buliról-bulira. Valahogy erre, mindig van pénze, de mindig sírás van amikor a pénz szóba kerül. Jövőkép van, valamilyen, és nagy tervek is vannak, csak a megvalósításnál mindig ez hangzik el: "Majd amikor..." és nem történik semmi.
 Egy okos embertől hallottam: "Akkor vagy alkoholista, ha pontosan tudod, hogy mikor iszol legközelebb." Persze vannak fokozatok. Minden este egy sör, az nem a klasszikus értelemben vett alkoholizmus...

 Az viszont amikor egy zenészt megfogadnak a táncházba muzsikálni, és Ő az aki elsőnek érkezik, leül a kocsmában és elkezd inni, majd a buli végén utolsóként feláll(na), és várja a gázsit, már egy intő példa, hogy hova el lehet jutni, ezzel a megszokásból induló, és a gyeplőt a kezünkből kiengedő, PROGRAM követő magatartással. A példa valós, de nem írok róla többet, a személyiségi jogok, és a korrektség miatt azzal szemben, aki ezt elmesélte nekem.
 Számtalan esetben láttam eszméletlenre ivott zenészeket a bulinak már a közepén. Táncost szintén. Én is megittam a magamét, sőt egyszer-kétszer én is hamarabb dőltem ki, mint kellett volna, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor történt ilyen. Még a helyszínre is emlékszem. (A bulira természetesen nem...) De amiről beszélek, az a minden buliban, és rendszeresen, szituáció. Hova vezet ez? Mi az értelme? Ezt a viselkedést adjuk tovább, a fiataloknak, akik most nőnek fel a táncházakban, és klubokban? Erre a "kulturált szórakozásra" olyan büszkék azok akik részegen verik az asztalt, hogy "Magyar táncházba, magyar zenét!"?
 Amikor fiatal zenészektől, tanítványoktól azt hallom vissza, hogy voltak egy táncházban, és nem értették, hogy egyes "nagyon táncosok" mit csináltak tánc címén, amikor nyakukon a duzzadó erekkel, szinte habzó szájjal, vérben forgó szemekkel, hongkongi akciófilmbe illő hang effektekkel kísérve, "táncoltak" legényest, vagy ugyan ilyen elánnal rángatták jobbra, illetve balra, a párjukat, aki igazából csak kellék volt, és fura módon, így is élvezte, mert a "nagyon táncossal" táncolhat, akkor elgondolkozok egy kicsit...

 Vannak olyan klubok, amelyek működésükkel egyenesen ártanak a táncház hírének, és a kultúránknak. Ahol minden este botrány, balhé, verekedés van, vér folyik, és nem ritkán, rendőrök is vannak... Miért jó így lealjasítani azt, amire olyan büszkék vagyunk? Akik ezeket a helyeket csinálják a "legbüszkébbek" közül kerülnek ki...
 Adjuk meg a módját a szórakozásnak. Mulassunk, italozzunk, táncoljunk, énekeljünk, muzsikáljunk... De az ISTEN SZERELMÉRE!!!! KULTURÁLTAN!!!!!!!!!!!!!!
 Megkaptam párszor, hogy de a falun...., meg a székelyeknél..., meg a juhászok így, meg úgy mulattak...., meg a régiek a kultúrházban is elengedték magukat, és mulattak... Tudom, én is ott voltam sokszor ilyen eseményeken. DE!!!!!!!!!!!!!!! Én most a városi emberek szórakozásáról beszélek, akik "megpróbálnak" a nagyvárosban, falusi ember módjára szórakozni, ami rendben is lenne, ha a falusi ember, szűk közösségének a rendszabályozó hatása, működne. De, nem működik, mert az illető bármennyire is falusi akar lenni, még úgy is beszél, egyes esetekben, és még a táncmozdulatokat is majdnem tökéletesen lemásolja, viszont ennek ellenére Ő, VÁROSI EMBER!!!! Nem tud más lenni, mert itt szocializálódott!!! Egy hatalmas háború dúl a fejében. Nincs mögötte a falu közösségének a rendszabályozó ereje, mert a városban ilyen nincs, viszont van liberális gondolkodás. Mindenki azt csinál amit akar, és ha ez másoknak, nem tetszik, akkor lehet elhúzni... (ezt is megkaptam már párszor)

Itt kezdődik a probléma... Szerintem!

Hova vezet mindez?

Nem kell Velem egyetérteni! Ez az én véleményem, és bárki előtt vállalom.
Részemről, a kulturált szórakozást részesítem előnyben.

Boby