Kedves Olvasóim!
Ezt az írást nem ide a blogomba szántam, de nem hiszem, hogy ahova készült, oda betennék a szerkesztők. Egy FB-on történt eszmecsere indította el bennem ezt a gondolatot, ami már régen formálódik a fejemben, és ez a beszélgetés kellett ahhoz, hogy le is írjam. (Köszönöm a beszélgetést...)
Íme:
A szakma
A sok gondolkodás, és
elmélet gyártás következtében, szakma lett a népi kultúrából. Egy egységesnek
korántsem mondható szakma.
Ami örömet, szépséget
meg jókedvet hozott a falun élő emberek életébe, és ezen emberek hétköznapjainak a
megszépítését volt hivatott szolgálni, mára egyeseknek életforma, és megélhetés
lett. Szakma lett a régebben élt, emberek hétköznapjaiból… Némelyikük még ma is él, de már most
szakmai tudásként tekintünk „Rájuk”. Egy ember akár több szakma alapjául is szolgálhat, illetve szolgálhatott. Jó muzsikus volt, szépen faragott, és jól főzött, jó történetei voltak, és szépen mesélt, na meg szépen is énekelt... stb...
Önjelölt szakértők, tudósok és elméleti szakemberek
Ez a szakma, nem egységes. Mindenki másképp gondolja. Mivel
mindenki azt gondolhat, amit csak akar, ezt meg is teszi. Önjelölt
szakértőkkel, és tudósokkal van tele a közösség. A teóriák, tézisek, és
antitézisek „népművészei” vagyunk. Azért mert valaki, és ide értem magamat is,
kicsit jobban beleásta magát egy 500-1000-1500 lelkes falunak, egy adott
idő intervallumban, a zenei, vagy tánc anyagába, esetenként ez egy ember életének a vizsgálatát jelenti, ne gondolja azt, hogy a tudása egy hatalmas,
globális valami, amivel meg fogja váltani a világot. Hol van Ő, az előbbiekben említett "régi" emberünktől, aki annyi mindent csinált művészi szinten, és tette ezt a legnagyobb természetességgel, mert Ő, így élte az életét.
Ezen felül, a "szakértő" főleg ne
gondolja, hogy fent hordhatja az orrát, illetve lesajnálva beszélhet, vagy
viselkedhet másokkal, akiknek a táncház „csak” egy szórakozási forma, és nem
tudják, hogy Mezőség, nem egy falu. Ilyenkor inkább szépen, türelmesen
magyarázza el Nekik, ha már Ő az okosabb…
Amit tud, az szép, és
jó, de nem egy olyan tudás, amivel akkora dolgot lehet végrehajtani, hogy
ezért, „mellet döngetve” lehessen hirdetni, hogy én mekkora szakértő vagyok. Ez
a tudás csak azoknak számít tudásnak, akik ismerik a kultúránkat valamennyire.
Ez a szám, ha NAGYON, felfelé kerekítek, akkor is maximum 100.000 ember
lehet, és ebben, a világon mindenki benne van, még az iskolában, kötelező tánc órán,
esetenként, kedvetlenül ugráló gyerekek is, vagy a 70-es években széken videós
gyűjtést készítő lelkes japán fickó.
Ez a szám, még magyar
ország mércéjével mérve is kevés ahhoz, hogy annyira büszkévé tegyen bárkit is
az a kis tudás, amit birtokol, mert a földön élő többi 6.999.900.000 embernek
hiába magyarázza, a „tititát”, értelmes nézésen és okos bólogatáson kívül mást nem
fog kapni. Bár ennyire nem kell nagyban gondolkodni, mert ha átmegyek a
szomszédba tojásért, és megemlítem a témát, ott is ugyan ezt a reakciót kapom.
Bió mp3 és mp4 lejátszók, előadók és egyéniségek helyett
„Hallgasd meg! Az ott nem úgy van. Az ott egy c-moll, és nem
Esz-dúr…”, Nézd meg! Ott nem emeli fel a kezét annyira, és a mutató úját 20
fokkal feljebb tartja…”…STB…
Ez a minden szűrést
nélkülöző és az ok-okozati viszonyokat mellőző gondolkodás mód, vagyis inkább
gondolkodás nélküli másolás, vezetett el ahhoz, hogy vannak azok, akik mindent,
még az „adatközlő” nyílván való hibáit is, precízen másolják. Őket neveztem el
magamban „bio mp3 és mp4” lejátszóknak, de van egy találóbb, modernebb, és
rövidebb kifejezés is a fejemben, a „biomédiabox”.
Ebben a felfogásban
minden benne van, csak egy valami, illetve valaki nincs, az pedig maga az
előadó. Ő hol van? Ha az „adatközlő” érdekel, akkor megnézem, meghallgatom a
felvételt, de ha elmegyek egy előadásra, akkor az előadókra vagyok kíváncsi, és
nem egy erőltetett, műanyag színészkedésre. Szerintem nincs értelme MINDENT
lemásolni, egyrészt, mert lehetetlen, másrészt, mert a népi kultúra nem erről
szól, és soha nem is erről szólt. Apáról, fiúra… Ismerjük igaz? Na, igen, de
egy fiú sem táncolt, vagy zenélt ugyan úgy, lépésről, lépésre, vagy hangról,
hangra, mint az apja. Számtalan példa van erre a megállapításomra, aki nem
hiszi, járjon utána…
Folkrendörség, avagy, jól és rosszul
Egy olyan, szinte
megfogalmazhatatlan dologról beszélünk szakmaként, mint a népzene, meg a
néptánc, amit lehet csinálni, és nem csinálni. Olyan, hogy jól, vagy rosszul,
szerintem nem létezik. Mindenki úgy csinálta, és csinálja, ahogy tudja. A
falusi zenészek is úgy csinálták ahogy tudták, ahogy tehetségük megengedte és a
közösség eldöntötte, hogy kell-e neki, vagy sem. Mai füllel hallgatva némelyik
régi mesterünk muzsikája, „igen furán hat”, mégis elfogadták és szerették. Ezen
zenészek legtöbbje nem volt tanult zenész. Az, hogy az, amit csinál, az tetszik
e Nekem, az már egy szubjektív dolog. Lehet, hogy Nekem teszik, de Neked egy
hallgathatatlan borzalom. Ezt gondolhatja, egy Petőfi rádión felnőtt tizenéves
a Kodoba Béla féle palatkai zenekar muzsikájáról. Neki az egy borzalom, Nekem
egy tökéletesre csiszolt gyémánt.
A mi generációnk már
tanult zenészekből és táncosokból áll, és a tudásunk magában hordozza azt is,
hogy gondolkodunk azon is, amit inkább csinálni kéne...
Természetesen vannak
olyan alapvető dolgok, amit meg kell tanulni az „elején”, hogy aztán tudjunk
építkezni. Ezeket tanítom én is. De valójában, csak mutatok egy utat, amin
mindenkinek egyedül kell végigmenni, az Ő saját, választott célja felé.
A jövő, és a hogyan
A jövőn el kell
elgondolkodni, mert a régi „bevált” dolgok már kezdenek nem működni. Ha nem
tudunk megújulni, és itt nem a „Felszálott a páva” című „népi vetélkedőre”
gondolnék, hanem inkább arra, hogy miként fog eljutni a "Mi, népi kultúránk" üzenete
a következő generációkhoz, akik szabad idejükben, számítógépes játékokat
játszanak, olyan virtuális világokban, amelyek direkt olyanra vannak
elkészítve, hogy ne is akarjon máshol lenni, csak „ott bent”. Hogy fogod úgy
kirángatni, hogy érdekelje és élvezze azt, amit mutatsz neki „itt kint”? Hogy
közelíted meg az „Y” generációt?
Az a „szakma”, ami
már abban sem ért egyet, hogy mi a célja, és milyen úton haladjon, az, hogy fog
egy ekkora feladatot végrehajtani? A kicsinyes belharcok, a megélhetésért,
vajon engedik-e, a közösség érdekeit érvényesülni? Mik a közösség érdekei? AZ
HOGY LEGYEN, ÉLJEN, és NÖVEKEDJEN!
Válaszút elé
érkeztünk. Vagy sikerül egységbe rendezni azt a rengeteg tudást, amit
felhalmoztunk az utóbbi több, mint 100 évben, úgy, hogy azt mindenki értse,
elfogadja, mint egységes elveket, amik mentén létrejön, működik, és megmarad a
közösség, vagy szét fog esni, kisebb „egyházakra” a mozgalom. Ennek jelei már
most is látszanak. Hány kisebb szervezetünk is van már? (egyesületek, házak, szövetségek)
Ezek az egyéni érdekek, mert ha nem azok volnának, akkor mindenki ugyan azt,
ugyan úgy akarná, és félre tudná tenni, az
„egóját”. Akkor nem lenne ennyi szervezet, mert nem lenne rájuk szükség.
Nem kétlem, hogy a jó szándék indította el ezen szervezetek létrejöttét, de
azóta…????
Egy szervezet, egy
egységes mindenki által elfogadott közös „nyelv”. Egységben van az erő. Így
szétzilálva, ebben a formában, nagyon sebezhető a mozgalom, és sajnos saját
magunkat osztjuk meg. Ha egység lennénk, olyanok lennénk, mint a Spártai
falanksz. Minden és mindenki, aki ártani akarna nekünk, lepattanna rólunk és
semmi nem ingathatná meg a sorainkat. Ha egységesek lennénk, és itthon
15000-20000, és később 150.000-200.000 ember ugyan azt akarná, az egy döbbenetes erőt képviselne. Ezt
szeretném még ebben az életben megérni. Azonban, amíg az irigység, és az önös
érdek az, ami sokakat hajt, addig ez csak álom marad…
Summázva, azon kell elgondolkodni, de ne túl sokáig, mert a "A túl sok gondolkodás, a cselekvés halála..." hogy
min kell ahhoz sürgősen változtatni, hogy egyben maradjon a mozgalom! A múlt
hibáit ismerjük, a jelen helyzet adott. Építsük a jövőt, de ne felesleges
teóriákkal, meg tézisekkel, hanem egy, jól végiggondolt marketing, és
kommunikációs stratégiával. Változnak az idők, és az emberek. Nekünk is változni
kell! Csak így lehet fenntartani, amit eddig közösen létrehoztunk.
Bobár Zoltán Boby
