A túl sok gondolkodás, a cselekvés halála (táncház)

Kedves Olvasóim!

 Ezt az írást nem ide a blogomba szántam, de nem hiszem, hogy ahova készült, oda betennék a szerkesztők. Egy FB-on történt eszmecsere indította el bennem ezt a gondolatot, ami már régen formálódik a fejemben, és ez a beszélgetés kellett ahhoz, hogy le is írjam. (Köszönöm a beszélgetést...)

Íme:

A szakma

 A sok gondolkodás, és elmélet gyártás következtében, szakma lett a népi kultúrából. Egy egységesnek korántsem mondható szakma.

 Ami örömet, szépséget meg jókedvet hozott a falun élő emberek életébe, és ezen emberek hétköznapjainak a megszépítését volt hivatott szolgálni, mára egyeseknek életforma, és megélhetés lett. Szakma lett a régebben élt, emberek hétköznapjaiból… Némelyikük még ma is él, de már most szakmai tudásként tekintünk „Rájuk”. Egy ember akár több szakma alapjául is szolgálhat, illetve szolgálhatott. Jó muzsikus volt, szépen faragott, és jól főzött, jó történetei voltak, és szépen mesélt, na meg szépen is énekelt... stb...

Önjelölt szakértők, tudósok és elméleti szakemberek

Ez a szakma, nem egységes. Mindenki másképp gondolja. Mivel mindenki azt gondolhat, amit csak akar, ezt meg is teszi. Önjelölt szakértőkkel, és tudósokkal van tele a közösség. A teóriák, tézisek, és antitézisek „népművészei” vagyunk. Azért mert valaki, és ide értem magamat is, kicsit jobban beleásta magát egy 500-1000-1500 lelkes falunak, egy adott idő intervallumban, a zenei, vagy tánc anyagába, esetenként ez egy ember életének a vizsgálatát jelenti, ne gondolja azt, hogy a tudása egy hatalmas, globális valami, amivel meg fogja váltani a világot. Hol van Ő, az előbbiekben említett "régi" emberünktől, aki annyi mindent csinált művészi szinten, és tette ezt a legnagyobb természetességgel, mert Ő, így élte az életét.

  Ezen felül, a "szakértő" főleg ne gondolja, hogy fent hordhatja az orrát, illetve lesajnálva beszélhet, vagy viselkedhet másokkal, akiknek a táncház „csak” egy szórakozási forma, és nem tudják, hogy Mezőség, nem egy falu. Ilyenkor inkább szépen, türelmesen magyarázza el Nekik, ha már Ő az okosabb…

 Amit tud, az szép, és jó, de nem egy olyan tudás, amivel akkora dolgot lehet végrehajtani, hogy ezért, „mellet döngetve” lehessen hirdetni, hogy én mekkora szakértő vagyok. Ez a tudás csak azoknak számít tudásnak, akik ismerik a kultúránkat valamennyire. Ez a szám, ha NAGYON, felfelé kerekítek, akkor is maximum 100.000 ember lehet, és ebben, a világon mindenki benne van, még az iskolában, kötelező tánc órán, esetenként, kedvetlenül ugráló gyerekek is, vagy a 70-es években széken videós gyűjtést készítő lelkes japán fickó.

 Ez a szám, még magyar ország mércéjével mérve is kevés ahhoz, hogy annyira büszkévé tegyen bárkit is az a kis tudás, amit birtokol, mert a földön élő többi 6.999.900.000 embernek hiába magyarázza, a „tititát”, értelmes nézésen és okos bólogatáson kívül mást nem fog kapni. Bár ennyire nem kell nagyban gondolkodni, mert ha átmegyek a szomszédba tojásért, és megemlítem a témát, ott is ugyan ezt a reakciót kapom.

Bió mp3 és mp4 lejátszók, előadók és egyéniségek helyett

„Hallgasd meg! Az ott nem úgy van. Az ott egy c-moll, és nem Esz-dúr…”, Nézd meg! Ott nem emeli fel a kezét annyira, és a mutató úját 20 fokkal feljebb tartja…”…STB…

 Ez a minden szűrést nélkülöző és az ok-okozati viszonyokat mellőző gondolkodás mód, vagyis inkább gondolkodás nélküli másolás, vezetett el ahhoz, hogy vannak azok, akik mindent, még az „adatközlő” nyílván való hibáit is, precízen másolják. Őket neveztem el magamban „bio mp3 és mp4” lejátszóknak, de van egy találóbb, modernebb, és rövidebb kifejezés is a fejemben, a „biomédiabox”.

 Ebben a felfogásban minden benne van, csak egy valami, illetve valaki nincs, az pedig maga az előadó. Ő hol van? Ha az „adatközlő” érdekel, akkor megnézem, meghallgatom a felvételt, de ha elmegyek egy előadásra, akkor az előadókra vagyok kíváncsi, és nem egy erőltetett, műanyag színészkedésre. Szerintem nincs értelme MINDENT lemásolni, egyrészt, mert lehetetlen, másrészt, mert a népi kultúra nem erről szól, és soha nem is erről szólt. Apáról, fiúra… Ismerjük igaz? Na, igen, de egy fiú sem táncolt, vagy zenélt ugyan úgy, lépésről, lépésre, vagy hangról, hangra, mint az apja. Számtalan példa van erre a megállapításomra, aki nem hiszi, járjon utána…

Folkrendörség, avagy, jól és rosszul

 Egy olyan, szinte megfogalmazhatatlan dologról beszélünk szakmaként, mint a népzene, meg a néptánc, amit lehet csinálni, és nem csinálni. Olyan, hogy jól, vagy rosszul, szerintem nem létezik. Mindenki úgy csinálta, és csinálja, ahogy tudja. A falusi zenészek is úgy csinálták ahogy tudták, ahogy tehetségük megengedte és a közösség eldöntötte, hogy kell-e neki, vagy sem. Mai füllel hallgatva némelyik régi mesterünk muzsikája, „igen furán hat”, mégis elfogadták és szerették. Ezen zenészek legtöbbje nem volt tanult zenész. Az, hogy az, amit csinál, az tetszik e Nekem, az már egy szubjektív dolog. Lehet, hogy Nekem teszik, de Neked egy hallgathatatlan borzalom. Ezt gondolhatja, egy Petőfi rádión felnőtt tizenéves a Kodoba Béla féle palatkai zenekar muzsikájáról. Neki az egy borzalom, Nekem egy tökéletesre csiszolt gyémánt.

 A mi generációnk már tanult zenészekből és táncosokból áll, és a tudásunk magában hordozza azt is, hogy gondolkodunk azon is, amit inkább csinálni kéne...

 Természetesen vannak olyan alapvető dolgok, amit meg kell tanulni az „elején”, hogy aztán tudjunk építkezni. Ezeket tanítom én is. De valójában, csak mutatok egy utat, amin mindenkinek egyedül kell végigmenni, az Ő saját, választott célja felé.

  

A jövő, és a hogyan

 A jövőn el kell elgondolkodni, mert a régi „bevált” dolgok már kezdenek nem működni. Ha nem tudunk megújulni, és itt nem a „Felszálott a páva” című „népi vetélkedőre” gondolnék, hanem inkább arra, hogy miként fog eljutni a "Mi, népi kultúránk" üzenete a következő generációkhoz, akik szabad idejükben, számítógépes játékokat játszanak, olyan virtuális világokban, amelyek direkt olyanra vannak elkészítve, hogy ne is akarjon máshol lenni, csak „ott bent”. Hogy fogod úgy kirángatni, hogy érdekelje és élvezze azt, amit mutatsz neki „itt kint”? Hogy közelíted meg az „Y” generációt?

 Az a „szakma”, ami már abban sem ért egyet, hogy mi a célja, és milyen úton haladjon, az, hogy fog egy ekkora feladatot végrehajtani? A kicsinyes belharcok, a megélhetésért, vajon engedik-e, a közösség érdekeit érvényesülni? Mik a közösség érdekei? AZ HOGY LEGYEN, ÉLJEN, és NÖVEKEDJEN!

 Válaszút elé érkeztünk. Vagy sikerül egységbe rendezni azt a rengeteg tudást, amit felhalmoztunk az utóbbi több, mint 100 évben, úgy, hogy azt mindenki értse, elfogadja, mint egységes elveket, amik mentén létrejön, működik, és megmarad a közösség, vagy szét fog esni, kisebb „egyházakra” a mozgalom. Ennek jelei már most is látszanak. Hány kisebb szervezetünk is van már? (egyesületek, házak, szövetségek) Ezek az egyéni érdekek, mert ha nem azok volnának, akkor mindenki ugyan azt, ugyan úgy akarná, és félre tudná tenni, az  „egóját”. Akkor nem lenne ennyi szervezet, mert nem lenne rájuk szükség. Nem kétlem, hogy a jó szándék indította el ezen szervezetek létrejöttét, de azóta…????

  Egy szervezet, egy egységes mindenki által elfogadott közös „nyelv”. Egységben van az erő. Így szétzilálva, ebben a formában, nagyon sebezhető a mozgalom, és sajnos saját magunkat osztjuk meg. Ha egység lennénk, olyanok lennénk, mint a Spártai falanksz. Minden és mindenki, aki ártani akarna nekünk, lepattanna rólunk és semmi nem ingathatná meg a sorainkat. Ha egységesek lennénk, és itthon 15000-20000, és később 150.000-200.000 ember ugyan azt akarná, az egy döbbenetes erőt képviselne. Ezt szeretném még ebben az életben megérni. Azonban, amíg az irigység, és az önös érdek az, ami sokakat hajt, addig ez csak álom marad…

Summázva, azon kell elgondolkodni, de ne túl sokáig, mert a "A túl sok gondolkodás, a cselekvés halála..." hogy min kell ahhoz sürgősen változtatni, hogy egyben maradjon a mozgalom! A múlt hibáit ismerjük, a jelen helyzet adott. Építsük a jövőt, de ne felesleges teóriákkal, meg tézisekkel, hanem egy, jól végiggondolt marketing, és kommunikációs stratégiával. Változnak az idők, és az emberek. Nekünk is változni kell! Csak így lehet fenntartani, amit eddig közösen létrehoztunk.

Bobár Zoltán Boby