Népszerű bejegyzések

MyLyconet


SIG_GET_CASHBACK SIG_START_NETWORK SIG_MORE_ABOUT_ME

2011. november 1., kedd

Mi van a Tarsolyban?

Kedves Olvasóim!

 Nagy örömömre szolgál, hogy beszámolhatok az első zenei rendezésemről és ami még örömtelibb ebben, az az, hogy a tanítványaim első lemeze az amit van szerencsém dirigálni. Mint közreműködő is jelen vagyok, de az csak háttér segítség, a hangsúly, a Tarsoly Zenekar tagjain, és a zenekar egészén van.
 A Folk Beats, népzenei és világzenei tehetségkutató versenyen elért, 4. helyezésük mellé járó díjakon felül, lehetőséget kaptak, hogy lemezt készíthessenek, és éltek vele. A munkálatok még folynak, de ők már megtették amit kellett és feljátszották a számokat, a legjobb tudásuk szerint.
 A stúdió munka nem könnyű feladat. A hangulat ennek fényében változott, a hangszigetelt falak között. Nagy általánosságban azonban elmondható, hogy jó hangulat volt és szép pillanatokat éltünk át együtt.

Nem akarom lelőni a poénokat, tehát elöljáróban ennyit, és ha elkészül a lemez, akkor folytatom egy bővebb beszámolóval és talán egy kis verkfilmet is vágok hozzá. Most csak néhány fotó, a munkafolyamatról.

Addíg is minden jót kívánok, Mindenkinek!