"Az a baj, hogy..."

Kedves Olvasóim!

 Olyan régen szeretném már ezt leírni, hogy most, hogy végre összeállt bennem a teljes mondanivaló, hatalmas lelkesedéssel állok neki és osztom meg Veletek ezt a gondolatomat.

 Aki ismer, azt tudja, hogy nem szeretem a kifogásokat. Nos!

 "Az a baj, hogy..."

Miért is adtam ezt a címet a cikkemnek? Mert ez a pár szó, amivel mi, magyarok, előszeretettel kezdünk mondatot, és beszélgetéseket. Az a mondat, ami így kezdődik, egy kifogást (hazugságot) fog megfogalmazni. Pár példa:
- Az a baj, hogy nincs időm sajnos elmenni a koncertedre.
- Az a baj, hogy túl messze van...
- Az a baj, hogy túl sokba kerül...
- Az a baj, hogy túl nehéz volt, és nem tudtam megtanulni...

STB...
Nos... Lássuk másképpen!
- Ha érdekelne annyira a zenéd, vagy Te, akkor elmennék, de van számomra fontosabb dolog...
- Ha annyira akarnék oda menni, akkor nem érdekelne a távolság...
- Ha az életem múlna rajta, nem sajnálnám a pénzt rá...
- Ha érdekelne, megtanultam volna...
STB..

 Valahogy így tudnám átfogalmazni, a hazug kifogásokat, a fájdalmas igazságra, amit nem mondunk ki. De miért is nem? Mert nem akarjuk a másikat megbántani? Engem sokkal jobban meg lehet bántani azzal, ha a szemembe hazudnak, mintha megtisztelnek az igazsággal. Persze minden ember másként kezeli a konfliktusait. Azonban mára, megfigyelésem szerint, mindenki hazudik a másiknak, és a másik fél eltekint tőle, mert tudja, hogy ő is hazudni fog legközelebb, és akkor majd neki is elnézik. Mindenki tudja, hogy ez megy, de már annyira beépült a köztudatba ez a kommunikáció, hogy mára teljesen elfogadott lett.
 A kifogás általában nem más, mint egy félelem miatt mondott hazug, hárítás, de az "Az a baj..." esetében, ez a hazugság legtöbbször, lustaságból jön.

 Ennek azonban súlyos következményei vannak!
Ha az emberbe beleivódik, és a vérévé válik valami annyira, hogy már észre sem veszi, hogy csinálja, akkor az, az egész életére hatással van. Annyira, hogy saját magának is hazudik, és kifogásokkal intézi el a megoldandó problémákat.  Ha lusta vagyok megcsinálni valamit, ami Nekem lenne fontos, akkor a gondolat sebességével találok ki egy kifogást a lustaságomra, és ezzel nyugtatom magam. Pl. gyakorolni kéne a harmonikán, de lusta vagyok, akkor kitalálom magamnak, hogy "az a baj, hogy most nem vagyok ráhangolódva, vagy fáj a kezem, vagy stb... és máris nem gyakorlok.
 Ez sokkal súlyosabb esetekben, az életünk folyására is negatív hatással lesz.

 Nem vagyunk megelégedve az életünkkel. Nem szeretjük a munkánkat. Nem szeretjük, az autónkat. Nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, DE, mégsem változtatunk!!!! Nem váltunk munkahelyet, mert lusták vagyunk változtatni, hiszen szar, meg utálom, de legalább van... Nem cseréljük le az az autót, mert azzal is foglalkozni kéne, és még pénzünk sincs hozzá... Miért is nincs pénzünk rá? Mert a "de legalább van" munkahelyünkön, rosszul keresünk...???? Mégsem változtatunk!!!! MIÉRT NEM?????!!!! Ezen érdemes elgondolkodni, én is azt teszem!!!! Viszont a túl sok gondolkodás, a cselekvés halála...

 Mindenki mást hibáztatunk a saját problémáink miatt, ahelyett, hogy a kezünkbe vennénk a saját életünket!!! Ha mi nem tesszük, akkor ki??? A saját döntéseinkért Nekünk kell vállalni a felelősséget!
Ha kifogásaink vannak, megoldások helyett, az is a mi döntésünk, amiknek következményei lesznek.
Aki nyavalyog, de nem változtat, annak nem fáj még eléggé!

 Az a baj, hogy nem érdekelnek a kifogások!!! 

Remélem sokaknak tudtam segíteni. Ha most az fogalmazódik meg benned, hogy mit osztom az észt, és nézzek magamba, teljesen igazad van, ezt is teszem, de ettől Neked nem lesz jobb, és valószínű, hogy betalált a mondandóm, és kicsit fáj az igazság...  Az igazsággal szembe nézni, egyszer kell, és akkor nagyon fáj! DE, csak egyszer fáj! Ha nem nézel szembe vele, akkor viszont folyamatosan...

Köszönöm a figyelmet!

Szép napot mindenkinek!



Boby