Népszerű bejegyzések

MyLyconet


SIG_GET_CASHBACK SIG_START_NETWORK SIG_MORE_ABOUT_ME

2010. február 22., hétfő

Antológia után

Kedves Olvasóim!

Nagyon röstellem magam, amiért ennyire elhanyagoltam a blogot, de higgyétek el, hogy nem azért mert ne lenne mit írnom. Csak mostanában sok olyan dolog történik velem, ami nem fér bele a blogom profiljába és nem akarlak titeket ezzel traktálni. Inkább írok pár szót az idei, Néptánc Antológiáról.
A műsort teljes egészében nem láttam, mert ilyenkor mindig találkozok rég nem látott ismerősökkel, akikkel, jó leülni és beszélgetni egyet. Persze próbálni is kell, az aktuális produkcióra, ami miatt ott vagyok, de a lényeg, hogy a dohányzóban mindig jó a hangulat.
A Gödöllő táncegyüttes fiú csapatát kísértem, egy igen erős és Szegeden fesztivált nyert, inaktelki, legényes koreográfiával. A koreográfus Moussa Ahmed barátom volt. Nagyon jól sikerült és innen is gratulálok neki és a csapatnak.

Miután sikeresen véget ért a műsor, nagy lendülettel mentünk át, Erikával, aki a fényképen látható, a Fáklya klubba, ahol idén megrendezésre került a Néptáncosok Bálja. Még nem voltam azelőtt ezen a helyen. Kíváncsi voltam, hogy, hogy fog sikerülni.
Mikor megérkeztünk Pál István Szalonna barátom és zenekara, már a hangbeállás végén tartottak és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy pár dallamot nekem, illetve a mellettem álló Erikának, címezve muzsikált és énekelt a színpadról. Köszi Szali!
A későbbiekben beálltam egy kalotaszegi rend erejéig a bandába, aztán belevetettem magam a mézes, ágyas, meggy pálinka, és a rozé fröccs okozta ízkavalkád, élvezetébe.
A buli 2 helyszínen folyt. Lent a nagy teremben, és fent a kamara teremben. Dohányozni csak fent lehetett így sokan felköltöztek, idővel, mi is és az ilyenkor szokásos, zenészek spontán találkozásából adódó, mindenféle szebbnél szebb zenéket, hol muzsikálva, hol hallgatva élveztem.
Ki kell emelnem, hogy ez a buli merőben más volt nekem, mint a közelmúlt "népi" bulijai. Ugyanis, táncoltam. Körülbelül 11 éve nem volt olyan buli, ahol ennyit táncoltam volna. Nem is bírtam úgy mint régen, és a figurák is megkoptak, de nagyon élveztem és remélem Erika is. Szerintem, bár az idő érzékemet elveszítve, nem mondhatom, hogy biztos így van, de többet táncoltam, mint muzsikáltam. Az idő előre haladtával, mind biztosabbá vált, hogy az ital mennyisége elérte azt a szintet, hogy már csak hallgatóként tudok részt venni a mulatságban.
Összegezve, nagyon jól éreztük magunkat és remélem mindenki más is így érez, aki ott volt. A táncegyütteseknek pedig, gratulálok a műsorhoz.
Találkozunk minden kedden a Pótkulcsban és most csütörtökön, az az, február 25-én a Bírlakban, a Kalotaszegi Bálban. Rendhagyó buli lesz, olyan zenészekkel akik meghatározóak voltak, életem korábbi szakaszában. Régi emlékeket fogunk felidézni azzal, hogy újból együtt muzsikálunk. Annak idején, rendszeresen ezzel a csapattal játszottunk Kalotaszentkirályon, a néptánc és népzene táborban. Szép idők voltak. Gyertek el minél többen! Jó lesz!

2 megjegyzés: